Történelmi felfedezőutak

  • © Atout France - Joël Damase

Történelmi felfedezőutak

A történelmi felfedezőutak behálózzák egész Franciaországot, meg-megállva egy-egy fontosabb kulturális, történelmi emléknél, és semmiképpen sem azonosulva az úgynevezett „turistautakkal”, melyek legföljebb a helyi nevezetességeket és finomságokat járják körbe, és nem egy-egy lényegesebb téma köré összpontosulnak.

Ezek az útvonalak egy művész, történelmi személyiség esetleg egy-egy tájegységre jellemző műemlék témájára épülnek, és ezt a tényt az adott műemléken minden esetben feltüntetik.

Az első franciaországi tematikus útvonalak történelmi útvonalak voltak, és az 1970-es években alakították ki őket. A „történelmi útvonal” elnevezést 1989-ben védette le a Történelmi emlékek és helyszínek szervezete, mai nevén a Nemzeti Műemlékvédelmi Központ, és ma már az egységes és igényes tematikai útvonalak védjegye. A történelmi felfedezőutakat felügyelő szervezet (Fédération Nationale) a kétezres évtől új lendülettel élesztette újra a francia történelem és kultúra megismerésének ezen útjait, és ma már majd kéttucatnyi mentén járhatunk be a nagyközönség számára is megnyitott magánkézben lévő műemlékeket – kastélyokat, apátságokat, múzeumokat.

Ilyen felfedezőút mutatja be például VII. Károly kincstárnokának, Jacques Coeur életének XV. századi állomásait 170 kilométeren keresztül a Loire és a Cher vidékén; a normandiai apátságokat vagy a burgundiai hercegek emlékeit is.

Látogasson el a szervezet honlapjára, ahol mind a 23 történelmi útvonal pontos leírását és térképét megtalálja: www.routes-historiques.com.

 

 

Kapcsolódó cikkek